A Déryné utcáról nyíló Kamaraszínház ad otthont a művészszínházi előadásoknak, amelyek a mai kor problémáira reflektálnak. Emellett a mesejátékok és táncelőadások kapnak itt helyet. Teltház esetén 300 néző élvezheti az olyan nagysikerű produkciókat, mint a Kivilágos kivirradtig, A Feketeszárú cseresznye, az Édes Anna vagy a Francia rúdugrás. A világhírű irodalmi művekből táncadaptációt készítő Miskolci Balett társulatának előadásában olyan klasszikusok kerültek a kamaraszínházi színpadra, mint a Casablanca, az Álom luxuskivitelben vagy az Üvöltő szelek. A Félőlény, A legkisebb boszorkány és a Hamupipőke pedig a gyermekközönség szívébe lopta be magát.